A fajok születése

A fajok nem „isteni ajándéklistáról” kerültek Aharionba. Az Ősszikrák szétporladásából és az Első Dal visszhangjából nőttek — más tájakon, más sebekben.

Törpe — a kő, amely megtanult járni. Ahol a Gyökérző éneke a legkeményebb sziklát érte, ott a kő nem akart csak hegy maradni. A törpék a Mélyföld hűséges gyermekei: állóképességük a bánya válasza a sötétre. Ezért hallják a kő énekét, és ezért nehéz őket meghajlítani — testben és esküben egyaránt.

Elf — az idő, amely megtanult várni. Ahol a Világító fénye az őserdő lombján szűrődött át, ott születtek az elfek. Nem sietnek, mert a Magaség távlatát hordozzák. Íjuk nem csak fegyver: türelem, amely célt választ. Holdliget az ő hosszú emlékezetük otthona.

Sötét-elf — az árnyék, amely nem engedte magát kitörölni. A Szakadáskor a fény egy ideig elviselhetetlen volt. Akik az elfi vérből a Köz megmaradt árnyékaiba menekültek, azokból lettek a sötét-elfek. Nem „elrontott elfek”: más válasz ugyanarra a dalra. Az Árnyékoló szikrája bennük erősebb. Koromsor és a városok alsó szintjei ezért otthonosabbak nekik.

Ember — a kérdés, amely középen áll. A síkságon, ahol Magaség és Mélyföld éneke egyenlőtlenül keveredett, születtek az emberek. Nem a legerősebbek, nem a leghosszabb életűek — hanem a legalkalmazkodóbbak. A Trónkultusz szerint azért kaptak kitartást, hogy a szövetséget sok kis nap tartsa. A vadon szerint azért, mert a középső út mindig forgalmas.

Fél-elf — a küszöb népe. Ahol ember és elf vére találkozott — szerelemben, menekülésben, alkuban —, ott a két ritmus egy testben tanult meg dobogni. A szerencséjük legendás, mert a Köz néha megáldja a határokat. És meg is átkozza.

Gnóm — a kérdés, amelynek keze lett. Az Ősszikrák szétporladásakor apró, kíváncsi szilánkok hulltak a műhelyszagú völgyekbe. A gnómok ezekből nőttek: fogaskerék, lombik, „miért?”. A Hullámzó és a Világító közös unokái — változás és értelem tenyérben.

Fél-ork — a düh, amely célt keres. Az Éhező szikrájából születtek az ork klánok: erő, éhség, vadászat. Amikor vérük az emberekével keveredett, megszülettek a fél-orkok. Nem átok önmagában a dühük — csak akkor válik azzá, ha nincs irány. A Vasfogú Klánok és a határvidék zsoldosai ezt a vért hordozzák.

(A tiszta ork nép ma ritkábban jelenik meg a városi krónikákban: egy részük klánokban él a vadonban, egy részük beolvadt, egy részük a Besták Éjszakájának háborúiban veszett el. A fél-ork a birodalom látható hídja ehhez az örökséghez.)

Így állnak a fajok: nem verseny, hanem különböző emlékezet ugyanarra a dalra. A fajleírások és a karakteralkotás ebből a születésből táplálkoznak. Aki megérti, honnan jött a vére, az jobban tudja, hová írja a következő jelenetet.

Egy közös törvény mindannyiukra vonatkozik: senki sem él kétszáz évnél tovább. A leghosszabb életű népek is a száznyolcvan–kétszáz év körül zárják a körüket — a halál Aharionban mindenkire érvényes.